Mint ahogy a címből kiderül, a mostani írásom egy összehasonlító teszt, mégpedig a szó legszorosabb értelmében.
A két bemutatásra kerülő asztalitenisz-borítás a GEWO Hype XT PRO 50.0 és a Tibhar Evolution MX-P mindkettő max-os vastagságban. Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy mindkét gumi az elképzelhető legfelső kategóriát testesíti meg a borításokon belül. A két gumi kinézetre ugyanazzal a szivaccsal rendelkezik, habár az MX-P borítás szivacsa vörös és keménysége valahol 45,7°- 47,7° között van, míg az XT 50 szivacsa sárga és keménysége 50°. Tapintásra egyből feltűnik, hogy a Gewo XT Pro 50 nagyon merev a Tibhar Evolution MX-P asztalitenisz-borításhoz képest. Mindkét borítás vágatlanul 72 gramm.
A két borítás rokonságban áll, mert Németországban tervezték őket, ugyanakkor csak az XT 50 készül itt, az MX-P már Japánban jön világra. Ebből adódóan legtöbb tulajdonságukban, főleg karakterisztikájukban merőben eltérnek, viszont a mai elérhető csúcskategóriát testesítik meg mind a ketten, ezért készült el ez a mostani teszt.
1. Érzés:
Gewo Hype XT Pro 50
Valószínűleg nem árulok el nagy titkok, ha azt mondom, hogy az 50°-os szivacs igen csak kemény, és annak is érződik. Ezt a játékban nem csak a sebesség, katapult nagysága mutatja, hanem sajnos a falsérzékenység is. Mert ez a gumi is falsérzékeny, mégpedig a javából.
Sok borítás megfordult már a kezem alatt, ez a legkeményebbek közé tartozik. A labda, játék közben kevésbé tud csak beleülni a szivacsba, majd azonnal tovább is száll. Ez a tulajdonsága nem csak pörgetéseknél jelentkezik, hanem droppolt labdák esetében is. A falsos labdák azonnal visszavágódnak a szivacsról, úgy hogy még igazán észbe sem kaptunk.
A Hype XT 50-ről ugyanakkor, mindig a Tenergy 64 jut eszembe. Mind a két borításban van egyfajta kiszámíthatatlanság, ami profi szinten simán kezelhető, nekem picit már néha sok volt, mivel játék közben nem éreztem vele mindig a biztonságot. Olykor olyan érzés játszani vele, mintha mi csinálnánk azt, amit ő akar, és nem fordítva. Ez így persze túlzás, de tény, hogy sajnos a szivacs és a gumi összepárosításánál, nem sikerült a legjobb kombinációt megtalálni, mivel általában a játékban, mindig a szivacs dominál jobban. Egy ilyen kemény szivacshoz, én egy picit még tapadósabb fedlapot választottam volna, bár az valószínűleg megváltoztatná a borítás röppályájának magasságát. Ugyanakkor elmondható róla, hogy hihetetlen jó beragasztottság érzés van benne, "német tensor" módra harapja a labdát és egyáltalán nem érződik olyan tompának a szivacsa, mint a t64-é, habár még egyszer mondom, nagyon kemény szivaccsal rendelkezik.
Tibhar Evolution MX-P
Kemény a szivacsa, bár nem annyira, mint az XT 50-é. Érzésre, nem könnyű megállapítani, de a labdák picit mindig jobban beleülnek, minden labdamenetnél. Sokan mondják, hogy a Tenergy 05 utódja. Hmmm… Ez így azért nem teljesen igaz. Már a szivacsuk porózussága is eltér, nem beszélve az érzésről, ami bennük van. Az MX-P kifejezetten az a borítás, ahol sikerült megtalálni a szivacs és fedlap összhangját, és emiatt nincs benne egy cseppnyi kiszámíthatatlanság sem, sőt segít a játékban. Ez elsőre furcsa, mivel tényleg kemény, tömör érzése van a borításnak, viszont a tapadós gumilap nagyon jól ellensúlyozza a kemény, gyors szivacsot. Ne féljen senki, a tapadós fedlap, nem kínaisan tapadós, és nem is hat negatívan a borítás dinamikájára. Egyszerűen csak egy kis érzést tesz az amúgy tömör, kemény szivacsú borításba. Persze az érzés nem jelenti azt, hogy soft keménység, ez már a hard, vagy bőven off kategória, ha ilyet borításra egyáltalán lehet mondani. Mindenesetre picit tényleg puhább, mint az XT 50.
A beragasztottság érzése benne is megvan, kb. ugyanolyan mértékben, mint az XT 50-ben, viszont mégis sokszor úgy érezni, mintha még erősebben hozná az "érzést", pedig csak a puhább szivacs csapja be az érzékszerveinket. Ez nagyban elősegíti, hogy úgy gondoljuk, hogy az MX-P több visszajelzést ad a kezünknek. Ez tényleg így is van, bár az eltérő szivacskeménység azért be tudja csapni az embert.
2. Labda íve:
Gewo Hype XT Pro 50
Extrém alacsony, és lineáris, a Gewo borításai közül, ennek a legalacsonyabb az íve. Ők erre büszkék, nekem nem annyira jött be. A fő baj nem az, hogy alacsony a labdák íve és viszonylag egyenes is, hanem az, hogy a labdák röppályája jelentősen meghosszabbodott a korábbi Gewo borítások röppályájához képest. Én pörgetéseknél szinte térd magasságból húzom hátulról fel az ütőt a homlokom elé, és a végén csak minimálisan borítok rá az ütővel. Az XT 50-nel is lehet így játszani, csak éppen jóval pontatlanabbá válik a játék és sok labda hajlamos túlszállni. Azt vettem észre, hogy ez a borítás, kis túlzással, az asztallappal párhuzamos karmozdulatokat preferálja. Az önmagába, hogy a kéz a háló felé közeledjen, nem probléma, csak nehéz megszokni, hogy a pörgetések karmozdulatának viszonylag laposnak és borítottnak kell lennie. Az asztallal bezárt nagyobb szög esetén a játék pontatlanná válhat, ami előbb-utóbb kiszolgáltatottsághoz vezet. Az alacsony röppálya a nyesett labdák visszapörgetése esetén sem túl előnyös. Egy-egy induló kivitelezéséhez nagyobb erőbedobás szükséges, mint mondjuk az MX-P esetében. Persze, meg lehet csinálni, csak nagyobb munka, nagyobb odafigyelés.
Tibhar Evolution MX-P
3. Fals:
Gewo Hype XT Pro 50
Nem lehet rá panasz, szinte ugyanazt tudja nyújtani, mint az MX-P. Szervák esetében pont ugyanakkora falsot lehet beletenni egy-egy labdába, mint az MX-P-vel. Ez a tulajdonsága a gumilapjának köszönhető, mely szervák esetében nagyon jól meg tudja fogja a labdát. Külön pozitívum, hogy, mint az MX-P is, kifogástalan teljesítményt tud nyújtani fals terén a 40+-os labdák esetében. Sok régi és újonnan megjelent borításnál okozott nehézséget, az új 40+-os labdák esetében ugyanazt a falsot elérni, mint régen, így külön öröm, hogy már a Gewo-nak is sikerült leküzdenie a "plasztik problémát". Így senki nem fogja visszasírni a régi "celluloid" időket.
A minimális különbségek pörgetéseknél jönnek elő, itt van, hogy ugyanakkor fals létrehozásához nagyobb, gyorsabb karmozdulatra van szükség, mint az MX-P esetében. Összességében fals terén abszolút meg vagyok vele elégedve, bőven hozza azt a szintet, amit egy ilyen kaliberű gumitól elvár az ember, attól függetlenül, hogy mennyire kemény és tömör szivaccsal rendelkezik.
Tibhar Evolution MX-P
Sokan gondolják azt, hogy fals terén a Tenergy szériát nem lehet überelni (nem taxi). Lehet, hogy versenyzők esetében ez így is van, én amatőrként úgy érzem, hogy az MX-P-vel hatásosabb játékot tudok játszani, mint mondjuk T05-tel. Másképp mondva, jobban ki tudom használni a gumiban rejlő lehetőségeket.
Kiemelkedő teljesítményt nyújt, mind szervák, pörgetések, avagy indulók esetében is.
Összességében nagyon tetszik a gumi, mert eddig mindig azt tapasztaltam gyors, dinamikus borítások estében, hogy a borítás fizikai felépítése miatt, a gumilapról azonnal elpattant a labda, és a gumilap nem nagyon tudott érvényesülni, így egy-egy falsos labdáért igen csak meg kellett küzdeni, hogy a gyakran gumiban lévő érzéstelenségről ne is beszéljünk. Az MX-P nem ilyen, se támadásnál, se védekezés esetén. Szerválásnál a szivacs csak minimálisan szól bele a játékba és mivel a gumilap is viszonylag tapadós, így bármilyen fajta falsos szerva könnyen kivitelezhető vele. A pörgetések pedig már az álom kategóriát súrolják. Az MX-P az egyik olyan gumi, amit tíz perc alatt meg lehet szokni, és egyből rá lehet érezni a helyes karmozdulat szögére, erejére. Egyszóval nagyon hamar rá lehet állni a valóban hatásos pörgetési technikára és a falsok kivitelezésére, amit eddig más gumikkal nem nagyon lehetett elérni. Azért, hogy mégse lehessen felhőtlen a boldogságunk, sajnos több helyen olvastam, hogy rövid idő alatt képes a gumi jelentősen veszteni tapadásából. Erről jelenleg nem tudok nyilatkozni, hamarosan kiderül, hogy rajta is kifog-e korán az idő vasfoga vagy sem.
4. Érzékenység:
Gewo Hype XT Pro 50
A két borítás közül az XT Pro 50 az érzékenyebb, sajnos minden téren. Bejövő falsos labdák esetében észnél kell lenni, de a szerva fogadásánál is. Droppolásnál a megfelelő ütőtartási szögre kell nagy hangsúly fektetni, mert az 50° szivacs képes az ellenfél labdáit gondolkodás nélkül kilőni. A szervafogadás már nem ennyire veszélyes, bár itt sem árt az odafigyelés, illetve a kapott labdák helyes kezelése, mivel ez a gumi, a hibás reagálási módot semmilyen szinten nem fogja se korrigálni, se támogatni. Kis segítséget ugyanakkor tud nyújtani a tapadós gumilap, de erre azért ne alapozzunk, mert a kemény, tömör szivaccsal szembe mindig alul fog maradni.
Tibhar Evolution MX-P
Mivel az MX-P felépítése valóban zseniális lett, megvan a gumi és szivacs tökéletes összhangja, így a borítás érzékenysége is kisebb, mint az XT 50-é. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyivel kiszámíthatóbb, mint akármelyik Tenergy. Nekem a Tenergy-k esetében többek között az sem tetszett, hogy az ellenfél egy-egy extra falsos pörgetését, a szivacs tuningolása nélkül, szinte soha sem tudtam visszapörgetni az asztalra. AZ MX-P esetében az bármilyen tuning nélkül jóval magabiztosabban megy. Egyszerűen élmény vele játszani, azzal a tudattal, hogy a borítást teljes mértékben én uralom, és minden labda oda megy, ahova én akarom. Biztos mindenki ismeri azt az érzést, amikor kipróbál egy neki tökéletesen megfelelő gumit, és a játéka egyből bevállalósabb lesz (utálom ezt a szót). Vagyis bátrabb lesz a játék, és olyan játékelemeket is tudunk érvényesíteni, amikről korábban nem is mertünk álmodni. Ezzel a borítással sokkal biztonságosabb játékot lehet játszani, mint más hasonló kaliberű gumikkal, ugyanakkor saját magamon tapasztaltam, hogy a fonákom pontosságának javulása nagy részt neki köszönhető.
5. Sebesség:
Gewo Hype XT Pro 50
Mint ahogy már írtam, az XT Pro 50 az eddig tesztelt asztalitenisz-borításaim között az egyik leggyorsabb. Nagyon kemény szivacsa miatt, óriási sebességgel, illetve hatalmas katapult effekttel rendelkezik. A nagy sebesség a mai modern támadó játékban egy nagyon pozitív dolog, a probléma abból adódhat, hogy nem csak profi játékosok szeretnek gyors borításokkal játszani, hanem amatőrök is. Ugyanakkor amatőr szinten sokszor látszik, hogy nehezen megy egy-egy játékosnak a gyors borítások kontroll alatt tartása. Az XT Pro 50 esetében én is ezt éreztem. Mivel gyors a szivacs, a fedlap is „csak” európaian tapadós, így nem egyszerű a borítással a labdákat irányítani. Nem lehetetlen, de kitartást és nagy odafigyelést igényel. Ugyanakkor nagyon pozitív, hogy asztaltól féltávra is képesek vagyunk egy-egy védekező helyzetből pörgetéssel, visszatámadással kijönni, akár fonákkal is.
Tibhar Evolution MX-P
Az MX-P talán valamivel lassabb, mint az XT 50, de ez nem számottevő. Pont olyan a sebessége, hogy azt érezzük, biztonságban tudunk játszani az elérhető szinte legmagasabb sebesség mellett, mind ezt pedig teszi úgy, hogy ez a sebesség szinte megegyezik a Butterfly Tenergy 05 asztalitenisz-borítás sebességével. Szinte hihetetlen. Ugyanakkor mégis sokan írják, hogy amatőröknek inkább az MX-S-t ajánlanák. Én úgy érzem, hogy amatőrök is nyugodtan játszhatnak MX-P-vel. Ezt írom annak dacára is, hogy volt szerencsém Tibhar Evolution MX-S borítással játszani, és hát mit ne mondjak, nem nyerte el a tetszésemet a játékban mutatott viselkedése, karakterisztikája és szintén kemény szivacsa miatt. Nekem picit hiányzott belőle az "érzés". Persze tanuláshoz nem biztos, hogy az MX-P a legjobb megoldás. Katapult hatás benne is van, de mindig ugyanazt a teljesítményt produkálja a játék közben, egyszóval nem kiszámíthatatlan, mint a Tenergy borítások.
Befejezésül:
Mindkét gumival meg vagyok elégedve, habár az XT Pro 50-ről talán picit keményebben nyilatkoztam. Egy nagyon jó gumiról van szó, csak sajnos ő már a versenyzői szinthez lett kitalálva. Profi szinten abszolút nem probléma sem a hosszú, lapos röppálya, a magas sebesség, sem a falsérzékenység. Amatőröknek ez a gumi egy kihasználatlan aranybánya, amivel nem biztos, hogy élvezetes tud lenni a játék. Az MX-P se a teljesen kezdők borítása, de vele egy picit technikásabb játékos már igazán eredményes játékot tud elérni. Lehet ezer borításfajtát kapni a piacon, aki Tenergy 05 alternatívát keres, az vegyen MX-P-t, aki pedig valami Tenergy 64-hez közelit, az ruházzon be egy pár Hype XT PRO 50-be, tudván azt, hogy egy kemény, és nagyon gyors borítást választott, viszont jóval több érzést és irányíthatóságot kap cserébe, mint anno a T64 esetében. A többi márkát pedig ilyen téren egyelőre el lehet felejteni, akármit is írtunk róluk korábban.
A trendek változnak, a gumik fejlődnek, a mostani fejlesztések járnak a legközelebb a Butterfly már jó pár évvel ezelőtt bevezetett trendjéhez. Szóval, akik azt kedvelték, azoknak az MX-P és a Hype XT Pro 50 kifejezetten ajánlott, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a Gewo és Tibhar termékek mindig a tipikus német borítások közé fognak tartozni, így érzésben picit mindig el fognak térni a Tenergy szériától. Aztán majd meglátjuk, mit hoz még a jövő...
(A borításokat max-os kivitelben teszteltem Stiga Carbonado 145-ös ütőfán, 2-2 réteg Revolution Nr.3 ragasztóval ragasztva.)